TÖKÖS GYEREK BOSSZÚJA

Időpont: valamikor a múlt század hatvanas éveinek eleje.

Helyszín: az akkori tömeges panel-lakás építések egyike.

A ma már elöregedett lakótelepek építése elsősorban  akkorra már politikai kérdéssé vált. Az volt a cél, hogy minél gyorsabban, minél több épület készüljön el.  A háborús veszteségeket, amelyek a lakások százait érintette, még mindig nem sikerült felszámolni. Az ország vezetőinek szándéka az is volt, hogy az emberek hagyják el a falvakat. A nem sokkal azelőtt erőszakkal  végrehajtott termelőszövetkezetbe való beléptetést, a tsz-ek megalakulását a nehéz munka gépesítési lehetőségeivel is indokolták. A képesítetlen munkaerőnek a városokban lakást kellett biztosítani.   A városi munkahely teremtésnek az egyik ilyen lehetőségét éppen a lakásépítések biztosították. A képzetlen munkások tömegét szívta fel az építőipar.

Szokás volt, hogy az ilyen építkezéseken bizonyos időszakonként gyűléseket tartottak, ahol a munkások is elmondhatták a problémáikat az ott megjelent munkavezetők meg a munkatársaik előtt. 

Az egyik ilyen alkalommal szót kért egy inkább fiatalnak mondható segédmunkás.

• Kedves Elvtársak, már bocsánat, hogy beszélni akarok, de muszáj. Már nem bírom tovább. Nem baj, ha elmondom mi a helyzet velem?
• Már hogy lenne baj, kedves elvtárs, azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Mondja!
• Hát, kedves elvtársak, nagyon unom már, hogy nekem csak mindig azt mondják a többiek, hogy -Hé cigány, hozzál már egy kis vizet nekem, vagy: Hé cigány, söpörd már össze ezt a törmeléket! Vagy -hé, cigány, hozzál egy vödör maltert!

Van én nekem rendes nevem: Józsi. Mondják már nekem azt, ne halljam mindig csak a „Cigányt.”

Mindenki hallgatott, csak össze-összenéztek az emberek, de még nevetni sem mertek a „bűnösök”.

Az értekezletet vezető elvtárs is csak nyeldekelt zavarában. Időre volt szüksége, hogy kitalálja, mit is mondjon. Aztán megszólalt.

• Elvtársak, tényleg nagyon csúnya dolog ez. Tessék ezek után a rendes, tisztességes nevén szólítani Józsit. Megérdemli, hogy érezze, tisztelik őt is, mint a mindenki mást. Beleírjuk a jegyzőkönyvbe, amit Icuka gyorsírással készít, hogy ezentúl senki nem fogja Józsinak azt mondani, hogy „hé, cigány”. Belegyeznek?

Mindenki hangosan mondta. IGEEEEEEN!.

• Icuka, beleírta a jegyzőkönyvbe?
• Igen, vezető elvtárs. -válaszolta Icuka.

Józsi, a „cigány” felemelte a kezét, így kérte, hogy szólhasson.

– Mi van Józsi, valami baj van?

• Nincsen semmi, csak azt akarom mondani, hogy ha ilyen szépen megszavazták az én ügyemet, akkor én pedig kijelentem, hogy cserébe  soha többet nem fogok a teájukba hugyozni!