selyemszál

MEG AKARSZ ISMERKEDNI EGY KIVÉTELES KÉPESSÉGŰ NŐVEL?

Nyár van, mindenki -én is- lazítok egy kicsit.De azért, ha látok valami érdekeset, nem hagyom ki, hogy ide ne tegyem. Találtam egy aranyos hirdetést, amelyben 6 7 éves,  főiskolát végzett  vidéki  nő jellemezte magát. Nem rossz! Kérem nagyon figyeljenek, amikor a rossz tulajdnságait ecseteli. Meg fognak lepődni!
 
 “Amit keresek:
Komoly lelki-szellemi-testi kapcsolatot, ami nem azt jelenti azért, hogy össze kellene bútoroznunk. Számomra -egy bármilyen kapcsolatban- nagyon fontosak a belső emberi értékek, a kölcsönös szeretet, hűség, őszinteség, becsületesség és -nem utolsó sorban- a józan, megfontolt élet! Gyerekeim már felnőttek, önálló életet élnek, így én most már egy kicsikét egyedül érzem magamat! Minden tekintetben rendezett körülmények között élek – egyedül. Még reménykedem, hogy megtaláljuk egymást, és. hogy még bearanyozhatjuk pár évig legalább egymás életét! Szeretek olvasni, kirándulni, utazni, idegen kultúrákat megismerni, – fotózni, filmezni /időnként videókat szerkesztgetek/, zenében szinte “mindenevő” vagyok. Imádom a művészeteket, szeretek színházba, moziba járni. Negatív tulajdonságom, hogy jó vagyok! Egyenlőre itt ennyit, aztán-ha megtaláltuk egymást-a továbbiakat majd meglátjuk! // Egyedülálló, 59-73 év körüli férfi érdeklődését várom! Szélhámosok és fiatalok kerüljenek! Ha felkeltettem érdeklődésedet, kérlek, írj bátran!
 
Hajá fiúk!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!