Kedves Ági Néni!
Nagyon szépen kérem, ne tessenek haragudni, hogy csak most válaszolok arra az igazán kedves levélre, amit Balatonfüredről tetszett nekem írni, de sajnos annyira rossz ideg- és egészségi (mentális) állapotban vagyok, hogy semmihez sincs erőm. Különben is meg akartam várni, amig haza tetszenek érni az üdülésből.
Azóta, hgy elutaztak, történt egy és más, de sajnos nem éppen az és úgy, mint ahogy gondoltuk volna. Az Önök fiának, aki a vőlegényem (volt?) levelet éppen ma kaptam meg. Gondja volt még oyan apróságra is, hogy ajánlottan adja fel. El ne felejtsem megemlíteni, hogy a tervezett esküvőnk előtt 3 héttel hozta a postás. Jobb későn mint soha? Ez lehet rá a magyarázat? Az én “majdnem férjem” nem éppen gyöngybetűivel megírta a “felmondásomat” 5 éves ismeretség után. Gyűrűvel megpecsételt jegyességünk létrejötte után néhány hónappal “megvilágosodott”. Közli velem végleges és megmásíthatatlan elhatározását, mely szerint nem akar megnősülni, mert ő a saját mentalitásával teljesen alkalmatlan erre a felelősségteljes pozicióra. (Idézet a levélből)
Attól függetlenül, hogy az elképzeléseit némileg elfogadom, mégis értetlenül állok a tények előtt. Nem tudom, hogy ez hamarabb miért nem jutott eszébe? Miért kellett ezt a súlyos elhatározását elhallgatni mindenki előtt? Miért hagyta idáig fajulni az eseményeket? Azt hiszem ez a legfontosabb bizonyítéka annak, mennyire nem tud felelősségteljesen gondolkodni.
Mégis azt gondolom, hogy erre a kérdésre tőle hiba kérnék választ, ha kapnék is, annak semmi hasznát nem venném. Arrról már nem is beszélve, hogy bármennyire tönkrevágott engem ennek a szörnyű ténynek a közlése, eszembe sem jutna, hogy akarata ellenére az anyakönyvezető elé járuljak vele. Bármennyire is jó ötletnek tűnne. Ennek a megállapításomnak az igazságát, vagy a következetésem helytelen voltát , sajnos, csak a jövő eseményei fogják igazolni vagy megcáfolni.
A közlés és az azt megelőző események hatása alatt állok még mindig. Azt hiszem, életem végéig nem fogom tudni feldolgozni, bár a most érzett mérhetetlen fájdalmam, talán csitulni fog. De addig, addig mi lesz a lelkemmel? Öt évet elpocsékoltam egy olyan kapcsolatra, amely végül is csak arra volt jó, hogy tanuljak belőle. Hogy mit? Azt még nem tudom, időre van szükségem, hogy levonjam a tanulságokat. Mert, hogy rengeteg van, az biztos. Majd, ha idáig eljutok, akkor megkaphatom “élettan”-ból az oklevelet. Hiszen, ami történt velem, az kétségbeejtő, és ezen már senki és semmi nem fog tudni változatni. Ezt a szenvedést nem lehet meg nem történtté tenni. Nem kívánom a legnagyobb ellenségemnek sem. Még az Önök fiának, az én vőlegényemnek sem. Bár az is lehet, hogy Ő ezt soha nem így élné meg mint én. Ezért nem lesz soha a férjem. Egy gonosz gondolat fészkelte be magát az agyamba! Lehet, hogy ez nem is tragédia, hanem egy szerencsés esemény? Lehet, hogy megszabadulok a házasság olyan súlyos következményeinek megélésétől, amire az elmúlt 5 év tapasztalatai szerint reális esélyem van?
Ezek persze csak elképzelések, amelyek segítségével igyekszem megszabadulni ebből a szörnyű helyzetből. Mert ha nem igyekszem, a bánat, amelybe némi szégyenérzet is keveredik, felzabálja a lelkemet, meg az egyébként sem jó kondicióban lévő testemet. Nem, ezt nem engedhetem meg, sem annak, aki az oltár elől fordult vissza, sem magamnak, aki a lelke mélyén érezte, hogy ez a házasság semmi jóra nem vezet. Csak nem volt bátorságom a hosszú, időnként már komoly problémákat is felszínre hozó kapcsolatunk ilyen módon történő befejezésére. Hát most megtette helyettem Ő, aki ezzel a döntésével felszabadított engem egy olyan házasság szörnyű nyűgétől, amely semmi jót nem ígért.
Így kell megközelítenem ezt a ma hatalmasnak tűnő problémát. A túlélésem, az életem tovább foytatása érdekben. Sajnos, leírni sokkal könnyebb, mint megvalósítani. De csak rajtam múlik. Készen vagyok arra, hogy a sorsom irányítását a ma még erősen remegő kezemben vegyem?
Karcag, 1974.július 5. Ági Néni, a legnagyobb tisztelettel búcsúzom
Öntől, akinek a fia már soha nem lesz a férjem.
Igen, kézbe vettem a sorsomat. A létre nem jött házasság, mint utóbb kiderült, sok mindenben könyebbé tette az életemet. A volt vőlegény minden rémálmomat megvalósította. Óriási szerencsémre, ezt egy másik nővel tette meg. Ő mellőle, az ifjú assz..onyka szerencsétlensége, nem fordult vissza az oltár előtt. Ők eltáncolták a menyasszonyi táncot. Az ifiasszony későbbi nagy bánatára. A szülei esküvőjén magzatként részt vett a pár hónappal később világára jövő kislány, akinek sors nem a legjobb apát választotta.