selyemszál

VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓ FÉRFI, AKI, HA KELL ANTIDEPRESSZÁNS

Női olvasóim, ragadjátok meg az alkalmat, illetve ezt a férfit. Aki kihagyja, örökre bánni fogja. Uraim, ezt a bemutatkozást tanfolyamon kellene elsajátítani. Ennél lejjebb nem szabad vinni a nívót, feljebb vinni pedig lehetetlen…

“Bemutatkozásom

Hölgyem! Ez itt az udvarlás helye…tt… 🙂 😉 Organikus, romantikus antidepresszánsként működöm, utánam akár még ihatsz is, nem fog kiütni, és garantálom, Én sem…!!! 🙂 😉 Nem kell orvossal felíratni, vény nélkül is elérhető vagyok e-mail-ben, vagy telefonon! A kockázatok és mellékhatások tekintetében szorgalmasan tanulmányozd az alábbi útmutatót, majd kérd ki írásban a véleményemet, mivel a gondolatolvasás és a füstjelek megfejtése nem az erősségem! 🙂 😉 A lájkolásokkal már tele van a padlásom…is!!! Ne lájkolj, mert nem látom ki vagy…!!! Én pedig eléggé kivagyok ettől…is…!!! 🙂

176/90/26 a méreteim….az első a magasságom, a második a tömegem, míg a harmadik a fogaim száma….többségük jelenleg még a számban tartózkodik…!!! 🙂 😉 Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a legideálisabb ismerkedési helyszín egy nudista strand lenne, ahol senkinek sem lenne takargatni valója, bár a mostani elég hideg időjárásra tekintettel egyes paraméterek irreális értékeket mutatnának…!!! 🙂 😉 Ezért max. 1 éves fényképeimen igyekszem a legkevesebb textilben mutatkozni a korrekt tájékoztatás érdekében! Jól érzem magamat a bőrömben, kívül még nem annyira próbáltam… 🙂 😉 Magánnyomozó vagyok, nem zöldséges, így nem szeretnék főként ITT petrezselymet árulni, bár hallottam, hogy jó üzlet…!!! 🙂 😉 De nem nekem…!!! 🙂 😉 Nem szponzort keresek hanem társat, de nem is szponzorálás végett múlatom itt az időmet…!!! Van hol laknom, van mit ennem-innom, nem ázom és nem fázom…!!! 🙂 😉 Akinek humora van, mindent tud….akinek nincs, mindenre képes…. !!! 🙂 😉 A humor, a vidámság, a pozitív életszemlélet nálam születési rendellenesség….én nem felsírtam születésemkor, hanem felnevettem…!!! 😀 😉 Ezért meg tudok nevettetni egy hölgyet úgy, hogy ehhez nem kell levetkőznöm. . . !!! 🙂 😉 Nem csak ismerem, gyakorlom is az empátiát. . . . Nálam a Partnert az első. . . és a második. . . majd a Fradi a harmadik. . . 🙂 Tudom, hazámban valszeg egyedül én vallom be, de nem értek a focihoz, így nem is nézem! Jó a humorom és a fantáziám, tudok és szeretek is jókat alkotni a konyhában, a hálószobában, meg szabad tűzön, bográcsban a kertben. . . . A konyhában el nem tévedő hölgyek általában a gyomruknál fogják meg a férfiakat…Mivel kiválóan főzök, ez nálam egy arasszal lejjebb működik… 🙂 Nem vagyok híve a távkapcsolatnak, telefonszexnek, így lakhelyem környékén keresem a nagy Ő -t… Kicsiket már találtam, de az élvezeti értékük jelentősen elmaradt az elvárásoktól..!!! 😉 Családi házban élek, T-n, ami ugyan nem a világ vége, de tiszta időben innen jól látszik…!!! 🙂 😉 Van egy kaukázusi juhász kutyám…Megegyeztünk: Én nem lakom a kertben, Ő pedig nem lakik a házban…. A házimunkát is megosztjuk: Én főzök, mosok, takarítok, míg Ő házat őriz szorgalmasan…!!! 🙂 Én nem eszem az Ő kajájából, Ő pedig minden szívfájdalom nélkül felfalja az én maradék kajámat… 🙂 🙂 😀 Ez csak azért kardinális kérdés, mert ugyan szeretem az állatokat, még enni is, /:-) 😉 / de kutyaszőrre, macskaszőrre, allergiás vagyok. Valamint a visszautasításra is. Bár ez utóbbi nem jár fulladásos tünetekkel…nálam…, Desdemona!!! 🙂 😉 Szeretek lassan enni, inni, szeretkezni, öregedni….bár ez utóbbival mostanában nézeteltéréseim vannak… 🙂 Borban szeretem a minőségi száraz vöröset…Hölgyek tekintetében kivételt képez a középső jelző… 🙂 😀

Ezt csinálom az életben

A két alvásom közötti időt igyekszem túlélni…. egy speciális technikával…!!! A légzést semmi pénzért sem hagyom abba…!!! 😉 🙂 Eddig még bejött…!!! 🙂 😉

Magánnyomozok, két magánnyomozás közben pedig egy irodaház recepcióján múlattam az időmet pénzért….Jelenleg egy külföldi külképviseleten…..

Dolgok, amiket szeretek magamban

Halászlé, vörösboros marhapörkölt, vadas, zsemlegombóccal, hortobágyi húsos palacsinta, körmös-csülkös pincepörkölt vörösborral…. 🙂 😉 ….vörösboros pacalpörkölt….. valamint vörösbor, pacalpörkölt nélkül…!!! 🙂 😉

Bejgli, palacsinta, zserbó, stb…. 🙂 😉 😛 ÉTCSOKOLÁDÉ…!!!

Kedvenc szabadtéri tevékenységeim

Szabad tűzön, tárcsán sütni, főzni….. MAJD GYERTYAFÉNYES PEZSGŐS VACSORA A KERTBEN…. KERTI PARTY…..kirándulás, tengerben, tengerparton élvezni a helyszín adta lehetőségeket….

Amennyiben elvárás lenne a közös kerékpározás, a figyelmedbe ajánlom az alábbiakat:

Egy kis adalék a szabadtéri kerékpározási szokásaimról….. 🙂 😉

P-n történt, 2015. októberében…..A kerékpározás újrakezdését 40 év elteltével nem feltétlen egy elektromos kerékpárral kellett volna megkísérelni…..És főleg nem este, úttesten, közterületen…!!! Egy vas villanyoszlop hamarabb nőtt ki a földből, mint ahogyan én koordinálni tudtam volna az elektromos kerékpár fékezési / és nem “kontrázási” / mechanizmusát, a kanyarodási manővert, meg egy előttem hirtelen lefékező kerékpár kikerülését….. A megoldás esetemben az oszloppal való ütközés füllel történő tompítása volt…. ez akkor lehet, hogy jó ötletnek tűnt, de empirikus módon bizonyosságot nyert, hogy nem ez volt a legjobb választás….. Ezt mondta az ügyeletes orvos is, miközben érzéstelenítés nélkül a fejemhez fércelte a fülemet….. A tudás hatalom….A helyzetet bonyolította, hogy mivel nem tudtam h Novocainra vagy Lidocainra vagyok allergiás, és csak ez a két fájdalomcsillapító-érzéstelenítőjük van, egyiket sem adták, amíg férceltek… Nem volt teljesen őszinte a mosolyom, mint a villamos alól kikandikáló gyalogosnak…!!! 🙂 😛 Azt mondják, h a férfiakon a sebhelyek sármosabbá teszik a megjelenésüket, de mikor jutunk oda, egy ismerkedési fázisban, hogy valaki a fülem fölé-mögé nézzen…??? Így azt hiszem, hogy ez az optikai tuning nem érte el célját… 🙂 😉 Sőt, a műtéthez leborotválták a fülem körül a hajamat, persze nem a Hajas szalonból jöttek Pápára, hogy trendi frizurát kreáljanak nekem a bekötött fülemhez…. Így eléggé “újhullámos” lett a kinézetem… 🙂 😉 De legalább egyedi… 🙂 🙂 Ettől eltekintve sikeresnek minősítem az ott tartózkodásomat…. Új színt, némi pezsgést hoztam a városba…. No, meg a Kórházba…!!! 🙂 És el kell hogy mondjam, a P.Kórház sürgősségi osztályának dolgozói nagyon kedvesek, figyelmesek, humorosak voltak, még az idős J. főorvos úr is egy Humor Herold volt, köszönet Nekik…!!!

A síbalesetek még előttem vannak, így azokról /még / nem tudok élménybeszámolóval szolgálni…!!! 🙂 😉

Kedvenc benti tevékenységeim

Imádom reggel hallgatni a madárcsicsergést, este a tücsökciripelést és az ágyrugók egyre gyorsuló nyikorgását…!!! 🙂 😀

Ez speciálisan személy és partnerfüggő…..!!! 😀 Van az a helyzet, mikor már minden erőmmel igyekszem kifelé…!!! 🙂 😉 😛

Számomra érdekes témák

A Hölgyek…!!! Én ki merem mondani, talán egyedül a földön, h az a ffi, aki azt állítja, hogy ÉRTI A NŐKET, az már nagyon nem szomjas, vagy inkább igyon még, de ne beszéljen hülyeségeket…!!! 🙂 😉 😛

Nem vok futóbolond, vagy retikültolvaj, ezért sem napi, sem heti rendszerességgel nem futok nők elől, velük és utánuk sem…!!! Amennyiben ilyenek az elvárások, tetszettek vna megkeresni kb: 30 évvel ezelőtt, mikor még aktívan sportoltam…!!! 😉

Talán téged kereslek, ha

Amit szeretnék a Hölgyektől: Amennyiben írástudó vagy, ne fogd vissza magadat, írjál nekem szorgalmasan, inkább mint “lajkolj”…!!! 🙂 Nem vagyok híve a manöken alkatnak! Alul-felül kilóg, oldalt keskeny, félbehajtva ugyan vastag, de úgy nem igazán előnyös. . . 🙂 🙂 Az sem baj, ha én vagyok a súlyosabb egyéniség a 90 kg-val. Ez közelharcban némi előnyt jelenthet nekem. . . 🙂 🙂 Lehetsz ellenberger őszinte, vidám, szexi és humoros, romantikus, mint én! Ugyan imádom a gyerekeket, de gyermekkori képeiddel nem tudsz lázba hozni…!!! 🙂 😉 Ezért ne is öltözz úgy, főként ha Színházba megyünk…!!! 🙂 Bármennyire is hasonlíthatok vmelyik ájtatos papra, a pedofilság és a cölibátus genetikailag hiányzik belőlem…!!! 🙂 😉 😛 Némely hölgy JURA-kori képeket rak ki magáról….melyeken fel-feltűnik egy-egy dinoszaurusz “házi kedvenc” is amelyiket simogat… 🙂 🙂 🙂 De legalább nem szőrösek….mármint a dínók…!!! 🙂 :-)”

Csupán ennyi volt….

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Hügi Agnes Fanny says:

    50 pluszos férfi jó humorral, kár, hogy nem írta meg mi a mindkét állatövi jegye. Szeretne végre találni örök párt magának. Nem lesz könnyű, mert barátnak tökéletes, de együtt élni vele szinte lehetetlen. Neki önnálatlan asszonykára van szüksége, aki teljes mértékben aláveti magát akaratának. Ettől függetlenül sok sikert kívánok neki.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!