Folytatódjon a feleségét hirtelen elhagyó férfi története:
“Várt egy kicsit, hogy felszívódjon az előbb lenyelt keksz. Nem akart leülni. Azt gondolta, nem tudna felállni. Visszabotorkált a fürdőszobába, amelynek ajtaját az előbb nyitva hagyta. Odament a mosdókagylóhoz, kinyitotta a melegvíz-csapot. A sárgaréz gomb szinte a tenyerébe simult. Azonnal folyt a meleg víz. Rosszul állította be csapot, forrónak érezte a vízsugarat. Igazított a fém karon, amikor kellemesnek találta a víz érintését, hagyta hogy folyjon a kezeire, hátha átmelegíti. Az egész testében szörnyű hidegséget érzett. Érzékszerveit mirelitté fagyasztották a nem sokkal ezelőtt átélt események. Sejtette, hogy ezen a meleg víz nem fog segíteni, de legalább valamit csinált. Megmosta az arcát. Szappant nem akart használni. A bőre mindig nagyon kényes volt. A legkisebb újítás beláthatatlan következményekkel járt. Sokszor kísérletezett arckrémekkel, kencékkel, de a legtöbb annyira kipirosította a bőrét, hogy mehetett a bőrgyógyászhoz újabb szerért, amely rendbe hozta a szuper-érzékeny arcát.
Megtörülközött a krómozott fémrúdon száradó hófehér, bolyhos törülközővel. Máskor jó érzés fogta el ilyenkor. A kicsi faluban, ahol családja egyetlen gyerekeként élt, szüleinek viszonylagos jómódja ellenére sem élhette meg ezt az örömöt. Anyukája sajnálta a pénzt a kényelemre. Piroscsíkos vászontörülközőik voltak, amit még anyai nagyanyja lánykorában otthon szőtt. Nagyon praktikus volt, gyorsan felitta a testén lévő vizet, de luxusnak nem volt nevezhető. Törülközés közben kicsit még szúrtak is s belőle kiálló szálak. Ha tiltakozott ellene, azt az anyukája annyira azért nem vette komolyan, hogy lemondjon a használatáról, kivonja a forgalomból. Mintha hatalmas bűn lett volna, hallani sem akart róla. Ilyen törülköző, asztalterítő, konyharuha minden falusi házban tízesével volt a sublótban. Kincsként tekintettek rá. Csak sokkal később, a szállodákban ismerkedett meg a bolyhos törölközők és fürdőköpenyek nyújtotta bizsergető érzéssel. Az első adandó alkalommal vásárolt ilyen bársonyos érintésűekből jó néhányat. Vett színeseket is, de azok kevésbé voltak elegánsak. De majdnem mindegyikről tudta, hogy melyik városban szerezte be. Emlékként idézték fel a helyet, az időt. Amíg törülközött, mindig eszébe jutott, mit láttak, mit éltek meg ott és akkor. Virtuális naplók voltak azok a törülközők. Érdekes, hogy az évek múlásával sem koptak ezek az emlékek. Gyakran úgy érezte, újabb részletekre derült fény. Sokszor beszéltek erről Árpival. Mindig úgy végződtek ezek a szellemidézések, hogy megállapították újra meg újra, milyen szép volt minden hely, ahová eljutottak.
Az emlékezésnek véget kell vetni. Ki az a balga lélek, aki rendszeresen kést forgat meg a saját szívében? Rádöbbent, Árpi azzal, hogy megunt cipőként otthagyta, még az emlékei nagy részétől is megfosztja. Sovány vigasz, hogy a férje meg majd nem engedheti meg magának az emlékezést. De neki nem a múlt körül fognak forogni a gondolatai- jutott Kata eszébe. Annak a senkiházinak ott van a gyönyörűnek gondolt jelen, és a még szebb jövő az új és fiatal asszony oldalán. Kata azt gondolta, hogy amnéziásnak kellene lennie, ha élni akar. Nem, neki sem kell a múlttal foglalkozni, a jelent és a jövőt kell élhetővé tenni. Méghozzá jó életté tenni. Mi segítheti őt ebben? Azt gondolta, semmi!”
Folytatása következik!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: