Folytatódjon a feleségét váratlanul elhagyó férj története
Családi házuk nagy volt, de semmi extra. A földszinten lévő garázst, a hozzátartozó kisebb, gazdasági helyiségekkel az együttélésük kezdetén műhelynek alakították ki. Árpi háztartási gépeket javított, először egyedül, aztán ahogy a gépek kínálata szélesedett, a szakma iránti egészséges tisztelete arra buzdította, hogy folyamatos képzésekkel egyre többfajta masinát tudjon megjavítani. Ez valami szakmai hiúság volt nála. Időnként már alkalmazottat is foglalkoztatott, annyira népszerű lett a közeli és távoli környéken. Olyan mesterember volt, amilyent mindenki keres, ha valamilyen masinája bemondja az unalmast.
Kata abban a tudatban élt, abban a hitben ringatta magát, hogy minden a legnagyobb rendben. A kettőjük anyagi helyzete elsősorban az ő döntésein múlott. Az utóbbi hónapokban kezdett egy kicsit aggódni, a dolgok kevésbé simán alakultak. Erősen megcsappantak a bevételek. Azt gondolta, hogy Árpi egészségi állapotában kedvezőtlen változások jelentkeztek. Gyakran volt fáradt, esténként mégsem tudott elaludni, a számítógép előtt éjszakába nyúlóan több órát is eltöltött. A nappali foglalatosságát, időbeosztását nem ismerte, hiszen Kata dolgozott, teljesen kiszámíthatatlan volt mikor ér haza. Gyakran hétvégén, ünnepeken szólt a telefonja. Azért, hogy megtudja: „Helyzet van, menni kell!” És ő ment. Semmi aggodalom, kétség nem merült fel benne Árpit illetően. Sok munkája van, ami erősen igénybe veszi fizikailag, szellemileg. Örül, hogy él. Meg egyébként is így volt, amióta ismerték egymást. Kata legalább is így gondolta.
Kitört belőle az egész testét megrázó sírás. Annyira zokogott, hogy megijedt. Talán rosszul lesz, hiszen maga sem az egészség szobra volt. Próbálta abbahagyni, de percekbe tellett, amíg a könnyei kifogytak. A várt megkönnyebbülés elmaradt. Igyekezett arra koncentrálni, ami nemrégen történt, amit a férje elmondott. Azt hitte könnyebb lesz, ha megpróbálja összerakni az elmúlt időszak eseményeit. Legalább arra a tudatra szüksége volt, hogy nem a szeme előtt történt az egész. Hogy nem volt hülye, és hogy a háta mögött nem tudtak rajta jóízűeket vihogni: Árpi az ő beteg, megkímélt férje, és a hülye kurva.
Ki akart menni a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát, amely lángolt. Sós könnyeit tengervíznek érezte, mint a Holt tenger vize, marták a bőrét. A szeméről lefolyó festék teljesen befeketítette a sokadik papír zsebkendőt. A látása elhomályosodott a szemébe kerülő idegen anyagtól. Kilépett a keskeny folyosóra, amelynek padlómintái imbolyogtak a reszkető lábai alatt. A falon vezette végig tenyerét, így akarta a biztonságérzetét visszakapni. A keze alatt a fal hullámzott. Tudata mélyén felrémlett, hogy ez csak kimerült érzékeinek csalása. Mégis megkönnyebbült, amikor a fürdőszoba rézkilincsét megfoghatta. Lenyomta, de első alkalommal gyengére sikerült a mozdulat. Nem nyílt ki az ajtó, nekiment, a homlokát beverte. A fájdalom végigcikázott előbb a fején, aztán a talpán keresztül a föld elnyelte a keletkezett ütközési energiát. A koccanás ereje magához térítette. Annyira, hogy most már erősebben csapott a kilincsre, amit még Madridban a férjével együtt vásároltak egy nagy bevásárlóközpontban. Milyen jót nevettek azon, hogy mekkora nagy a szépen formázott darab, még Árpi lapátkezéhez képest is.
Benyitott a hófehér, a kisebb mintákkal díszített üvegbetétes fürdőszoba ajtón. Óvatosan belépett. Felkapcsolta a gyengébb fokozatú világítást. Úgy érezte megszédült. Azt hitte először, hogy a hirtelen fénytől van. Eszébe jutott, hogy még semmit nem evett, amióta hazaért. Ránézett a falon lévő nagyon egyszerű, hófehér lapszámon mozgó fekete mutatókra. Öt perc múlva félnyolc. Több mint két órája itthon van. Nem csoda ha szédeleg, biztos a kritikus szintet közelíti a vércukor-szintje. Nem kockáztathat meg egy hypoglikémiás rohamot. Egyedül van, és most már mindig, éjjel-nappal, karácsonykor, szilveszterkor egyedül lesz. Ha csak rágondolt az evésre, émelyegni kezdett a gyomra. Maradék eszével irányítva a testét, megfordult, megcélozta a konyhát. Tudta, hogy valamit gyorsan ennie kell. Lehetőleg olyat, ami nagyon édes és gyorsan felszívódik. Végigment a közlekedő folyosón. Most sem érezte magát nagyobb biztonságban, mint az előbb. A konyhában a szekrényhez lépegetett, kinyitotta a felső ajtókat, kekszet, csokit keresett. A szénhidrát az ilyen esetekre előírt gyógyszer volt. Talált is egy felbontott omlós keksz csomagot, kivett belőle három szemet, ott helyben, állva egyenként elropogtatta. Kifejezetten fűrészpornak érezte. Muszáj volt vízzel leöblíteni. Felnyúlt a polcra. Levett egy nagyobb poharat.
Amíg a csapból folyó vízsugarat nézte, megjelent előtte a kép: Marienski Lazne-ban a promenádon Árpival sétáltak. Útjukba került a gyógyvizes kút, amelynél hosszú sorban vártak a gyógyvíz-kúrát tartó betegek arra, hogy a jellegzetes kis kancsójukat megtölthessék. Aztán arrébb mentek, leültek a gyönyörű parkba kihelyezett fehér padokra. Beszélgettek, miközben a jellegzetes, kissé laposra formált kis kancsó nagy fülébe kialakított csőröcskén keresztül kortyolgatták a furcsa ízű vizet. Reménykedve, hogy gyomorpanaszaikra megtalálták a mindenható orvosságot. Ők is ugyanúgy tettek. Miközben kóstolgatták, jót nevettek, hogy nem is szokott fájni a gyomruk, mégis kúrálják. Uram Atyám, milyen régen volt! Milyen szép volt!
Folytatása következik!
Kommentek