selyemszál

KÉSŐI LÁZADÁS 1.

KISREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

 

Ebben a pillanatban szakadt ki belőle a leírhatatlan, tüzes fájdalom. Rátelepedett  a mellkasára, a levegőtlenség miatt fuldoklott. Nem hitte, hogy ezt a csapást túl lehet élni. Nem is bánta, meg akart halni. Itt Eés most. Átfutott az agyán, hogy inkább “Ő” halhatna meg. Ő,  aki a férje. Neki bezzeg nincsen ilyen szándéka, sőt élni akar. Egy új, tőle, a feleségétől egy tízessel fiatalabb asszonnyal, akibe hites ura: Árpád szerelmes. Halálosan, de ez nem azonos a halállal.

Egy órával ezelőtt hallgatta végig a férje monológját. Kata nem akarta elhinni, hogy vele ez megtörténhet. Illetve nem is jól fogalmaz. Helyesen úgy hangzik: vele ezt megtehette az a szemét alak, akiről eddig  ideális feleség módjára gondoskodott. Súlyos betegségei ellenére teljes értékű férfinak tekintette, bár régen nem volt az. Őt legalább is ezzel hülyítette évek óta. Magyarázkodott, hogy a keringési rendszerének súlyos problémái miatt nem működik a férfiassága. Az persze eszébe sem jutott, hogy a kezét vagy a száját is használhatta volna felesége ágybéli kényeztetésére. Aki nem lett volna hálátlan. Megmondta volna Árpinak, hogy az évek során hajlandó lett volna sok más, kedveskedő  módszert elsajátítani. Biztosan lett volna olyan is, ami mind a kettőjüknek határtalan örömet, gyönyört okoz  Az  elmúlt húsz évben igazán megtanulhatták volna egymás testét. Persze ehhez kellett volna egy kis nyitottság, az örömszerzés fontosságának felismerése. Kata zúgó fején átfutott ez a gondolat. Még amiatt sem elégedetlenkedett soha, hogy Árpi esténként meg sem kísérelte, hogy gyengéd legyen hozzá, éreztesse vele, hogy  NŐ-ként is szüksége van rá.  Igaz, ő sem mutatta ki szeretetének,szexuális vágyainak leghalványabb jelét sem. Úgy gondolta, ha mindent rendben tart maguk körül, törekszik Árpi  más fizikai igényeinek a tökéletes kielégítésére, az éppen elég, ráadásul látványos bizonyíték. Óh, anyám, milyen nagy barom volt, hogy  nem keresett más férfinál vigaszt!

Az ismerősök szemében ők voltak a tökéletes pár. Kata mostanában fújta el a szülinapi tortáján a negyvenöt gyertyát. Nemrég  a férje   tortáját egy ötös és egy kettes szám díszítette. A sorrendjük is ez volt. Gyermekük nem született. Mát régen túl tették magukat ezen a hiányon. Talán kicsit pótlékként nem a fél-, hanem az egész világot bejárták. A dél-Afrikai szavannákon ugyanolyan kíváncsisággal néztek körül mint a Chilében a magas, kopár hegyek között. Nehéz lett volna  olyan égtájat kiejteni a száján, amelynek egy-egy jellemző részletében a házasságuk alatt nem aludtak-ettek volna. Felüdülésként belföldön is kószáltak egy kicsit. Mondhatni látványosan éltek, de annyira azért nem. Annyira legalább is nem, hogy ellenségeket szereztek volna maguknak a rongyrázásnak tűnő életmódjukkal.

Folytatása következik!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!