Ezt a levelet bármelyik, szerelme által elhagyott nő megírhatta volna. Én megtettem helyettük!
Nem tudom, hogy ahova elköltözöl, lesz-e interneted. Mivel ebben nem lehetek biztos, ezt a levelet el kell küldenem addig, amig van rá reményem, hogy megkapod. Úgy tűnik, hogy ismét, immár ki tudja hányadszor új életet kezdesz. Az új helyzet beindításához, le kellene zárni a régit. Fáj, de muszáj megtennem, mert Te ehhez gyáva vagy. Próbálom a közös életünkből visszamaradt utolsó érzelmi szálak kibogozni.: (Fájdalmas lesz!!!! Nekem mindenféleképpen.) Attól a perctől kezdve, hogy pár hete elmentél innen, számítottam arra, ami most már tény: az első adandó alkalommal hozzáfogsz a keresgéléshez. No, nem pénzt akartál keresni, hanem keríteni magad mellé valakit. Valakit, aki nőnemű, és akinek elsődleges és legfőbb feladata az lesz, hogy gondoskodjék a Te igényeid maradéktalan kielégítéséről. Aki „angol (vagy más) nyelvtudással rendelkező kozmopolita markotányosnő’ módjára viselkedik. (ezt Te írtad a társkeresőre feltett hirdetésedben. Emlékszel, ugye?) Ebből eredően nem lepődhettem meg még egy kicsit sem, amikor a keresésed eredményességéről bizonyosságot szereztem. Nem volt azonban bátorság Benned, (mint olyan sokszor máskor sem) hogy ezt nyíltan megmondjad, egyértelművé téve ezzel a helyzetet. A megismert bizonyosság viszont nekem felismerést hozott. Megfizettem ezért a memvilágosodásért, de hát megszoktam, hogy minden tudásért valamit, ha mást nem, akkor érzéseket kell feláldozni. Én magamban arra a megállapításra jutottam, hogy az elmúlt hónapokban olyan embert szerettem, aki nem is volt soha, és most sincs. Tiszta érzésekkel, fenntartások nélkül szerettem valakit, aki egy lelki álarcot viselő ember volt. Az érzései mögött valójában a mindennapok túlélésért folytatott harca állt. Ha az kellett hozzá, hogy eljátsza a kedves, gyengéd férfit, akkor eljátszotta. Feltehetően nem először csinálta, és ezek szerint nem is utoljára Van hozzá tehetsége, van benne gyakorlata. Az általad folytatott ördögi játéknak azonban Te is megfizetted az árát. Egyre nehezebb lett nappal az álarcot viselni úgy, hogy a lelki gyötrelmeid elrabolták az éjszakáid nyugalmát. Keserves küzdelmeket vívtál az éjjel megjelenő fantomokkal. A harcból nem győztesen kerültél ki. A nappal viselt álarcod egyre gyakrabban leesett, és nem csak Téged, de az én lelkemet, szívemet is megsebezte. Te pedig a depresszióhoz közeli állapotba kerültél. Igen, az utolsó hetekben az a férfi aki itt lakott, már nem az volt, akit én teljes szívemből, lelkemből szerettem. Az már egy idegen volt, aki megkapott már mindent, amit ott és akkor kaphatott, és innentől már csak a menekülési vágy dolgozott benne. Elmenni innen, mert itt már számára semmi értékes nincs. Csak a pia meg a cigi segítségét kereste a túlélése érdekében. De ez a segítség nagyon csalfa: Nincs olyan alkohol, nincs olyan nikotin, amely megoldja helyetted a problémát. Csak a hányinger, a depresszió marad utánuk. Meg a szűnni nem akaró feladatok.
Folytatása következik!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: