„Meg akarod tartani a szerelmesedet? Szerelmeskedj vele minél többet! A lehető legjobb szerelmeskedést add neki, és tanítsd meg őt is a lehető legjobbra. Erre biztatom a még menthető, de problémákkal terhelt párkapcsolatban élő férfit és nőt.
Milyen a lehető legjobb szerelmeskedés? Ha akarod, megtanulhatod. Csodálatos utazásban lesz részed. De ezt is mint mindent türelemmel, akarattal, gondolkodásod megváltoztatásával érheted el. Rálépsz az útra?”
Ezzel fejeztem be az ugyanebben a témában írt korábbi bejegyzésemet.
Hát persze, hogy vannak, akik kíváncsian várják a folytatást. Két nagy csoportot képeznek. az egyik, aki el sem tudja képzelni, hogy a földön bárki újat tudna neki mondani a szerelmeskedésről. A másik csoport tagjai pedig igazából szinte semmit nem tudnak a szerelmeskedésről. Maximum a dugásról. Ami pedig olyan, mintha valaki még mindig földigilisztát, pókot, vadontermő virágok szárát, gyökerét, virágját enné. De fogalma sincs róla, hogy milyen egy finom, illatos, barnára sült liba, kacsa, csirke.
Azt tudom, hogy Ön, aki olvassa ezt az írást, bármelyik csoportba tartozónak érzi magát, nem látja kárát annak, ha szentel egy kis időt, figyelmet ennek a sorozatnak tervezett téma bármelyik darabjának. A jó pap is holtig tanul! A férfi és a nő, amikor a világ egyik legnagyobb, de mindenféleképpen a legtöbb gyönyörűségét tartogató játékáról tudhat meg olyat, amit esetleg eddig nem ismert, az csak a fejlődését, az életminőségét fogja javítani. Ki nem szeretné ezt?
Ha éppen ezen sorok olvasása közben érik az úgynevezett „AHA” élmények? Tudja, amikor a homlokához csap és azt mondja: ’Aha, értem már…”
Ahhoz, hogy majd a későbbiekben eljussunk ehhez a bizonyos homlokcsapdáshoz, látszólag messze kell visszamennünk az időben. De megéri! Már az általános iskolában megtudhattuk, hogy a világ minden élőlényét: a növényeket, az állatokat, az embert egyetlen egy, minden mást felülmúló hatalommal bíró ösztön vezet. A fajfenntartás ösztöne. Ezt senki nem tudja elnyomni magában. Ez minden gondolatot, szándékot felülír. A növények azért illatosak, színesek, hogy odacsalogassák a rovarokat, amelyek elviszik a virágporukat a másik növényhez. Az állatok azért kapnak a természettől olyan külsőt , rendszerint mást a hím mint a nőstény, hogy odacsalogassák magukhoz a legszebbet, a legjobbat a másik nem képviselői közül. Így biztosítva az utódoknak azokat a lehető legjobb géneket, amelyek birtokában ők is képesek leszenek a lehető legtökéletesebb utódokat a világra hozni.
Ugyanez a helyzet az embereknél is. Nem szoktuk sűrűn mondani, hogy a lehető legjobb utódokat akarom megszülni, és ehhez a lehető legklasszabb férfit keresem, aki a legjobb DNS hordozója (bár ennek nem vagyunk tudatában), és ezt külső jegyek alapján ítéljük meg. Mint ahogy a férfiak is a nőket. Elég széles-e a csípőjük, hogy elférjen benne a magzat a megszületéséig? Elég nagy-e a melle, hogy szoptatni tudjon? (persze a férfiak ezeket a szempontokat nem tudatosan mérlegelik. De a nő formája nagyon fontos szempont a tetszésük elnyerése során) Ha a nők gyermeket szülnek, a pár ezzel biztosítja magának azt az örök életet, aminek csak egy része a földi létünk. Addig élünk, amíg van valaki, aki emlékszik ránk, tartja a mondás. Csak reménykedünk, hogy az utódaink, meg talán még az ő utódaik is gondolni fognak ránk.
Nem emlegetjük ezeket a magasztos gondolatokat, hanem egyszerűen engedelmeskedünk a belénk táplált ösztönnek, és keressük a párunkat. Az egész folyamatnak találtunk valami nagyon szép és magasztos eszmét, amely elfedi a dolognak azt a tartalmát, amely e nélkül a fogalom nélkül szörnyű kiábrándítónak hatna. Az, amit aktusnak nevezve is közönségesnek érzünk. A köznyelvben, legalább is társaságban nem igen szoktuk így emlegetni. Helyette a szerelem magasztos eszméjét dicsőítjük. Erről szól az összes művészeti ág, a lehető legnagyobb változatosságban. A szerelem fogalma nagyjából a már kissé jobban szervezett társadalommal lehet egyidős. Amikor már nem lehetett azt eltűrni, hogy a barlangokban, a szabadban: erdőn, mezőn, bárhol, csak úgy, bárki bárkivel rögtön párosodjon, ha az ösztönei ezt diktálják. Megtapasztalták az emberek, hogy számtalan gond adódhat, ha korlátlan számban születnek az utódok. Hiszen azokat minimum etetni kell. Az ősember csak azt tudta a közösségbe ennivalóként átadni, amit levadászott, együtt a többiekkel. Ez nem lehetett valami nagyon egyszerű feladat. Ha születtek a gyerekek, csak úgy potyogtak a barlang hideg kövére, akkor az életben lévő, felnőtt emberek élete került veszélybe, hiszen nem jutott mindenkinek megfelelő mennyiségű ennivaló. Kényessé vált az egyensúly!
Aztán valamikor, egészen biztosan bekövetkezett az az időszak, hogy az emberek felismerték, a kifejezetten gyermeknemzést megelőző „játék” rengeteg örömet tartogat a számukra. Csak az emberi test rendelkezik ezzel a csodálatos, a történelmet számtalan alkalommal befolyásoló képességgel, hogy a testének érintése, ingerlése révén a férfi és a nő csodálatos érzések, gyönyörök megélésére képes legyen. A természet ezt a trükköt dobta be annak érdeklében, hogy az emberek párosodjanak, és gyermekük szülessen akár úgy is, hogy eredetileg nem ez volt a szándékuk. Ugye milyen ravasz konstrukciója ez a világegyetemnek? Kezdett szétválni a két folyamat: a gyermeknemzés és az örömszerzés céljából való játék. Az agyunk teljesen átállt arra a gondolkodásra, hogy mint minden örömet, gyönyörűséget, a szexualitást is hajszoljuk. Ki így, ki úgy. Mivel a legfőbb nemi szervünk az agyunk, mondják a lényeget nagyon jól megértő bölcsek vagy esetleg humoristák, vagy akár a humoros bölcsek, nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy kizárólag rajta múlik a szex minősége. A szexet is lehet nagyon jól, lehet nagyon rosszul, lehet sehogy csinálni. Bizony az élvezet minősége is attól függ, hogyan csinálod, jobban mondva hogyan játszol a szexelés perceiben.. Éppen úgy, mint ahogy egy fogmosást sem tud mindenki alaposan, jól elvégezni, ugyanúgy jól szexelni is csak nagyon kevesen tudnak.
Mitől jó a szex? tegyük föl ezt az egyszerű kérdést.
Attól, hogy jól csinálod. Ja, meg a partnered is jól csinálja. Ilyen egyszerű a válasz.
folyt.köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: