Ezután a férfi és a nő chat-eltek folyamatosan egymással. Sok minden apró részletet megtudtak egymásról. De a személyes találkozás soha nem jött létre. Mindig a férfi mulasztotta el a megbeszélt találkozót.
Pár héttel később Timi ezt a levelet küldte el a soha nem látott Péternek:
„Kedves Péter!
Az alaphangulatomat napok óta a szomorúság jellemzi. Nem magam miatt érzek így. Más miatt adtam búnak a fejemet. Lehet, hogy én nem látom jól mindazt, ami történt, és főleg azt, aki miatt mindez történt.
Most, amikor írok, még nem tudom, hogy megadom-e Neked a lehetőséget arra, hogy elolvasd mindazt, amit összehordok, vagy megtartom magamnak. Ez utóbbi esetben maga az írás orvosságként fog nekem arra szolgálni, hogy megértsek valamit. Mert, hogy ez eddig nem sikerült. Amit meg szeretnék érteni, az Te vagy. Sajnos az a több, méghozzá nagyon sok, amit nem értek Benned. Nagyon keveset értek Belőled. Vagy lehet, hogy csak én gondolom, hogy ez így van. Ezzel szemben az a valóság, amit a Trónok harcában többször mond a vad, vörös hajú nő az Őrség tagjának: ”nem értesz Te semmit, Havas John!” Valószínű, hogy nem értek meg Belőled semmit, és ez engem zavar. Utálom, ha valaki, aki hatást gyakorolt rám, egy megfejthetetlen rejtély leplébe burkolódzik. Ezzel akadályozza meg, hogy a lelkéhez, a szívéhez, majd később a testéhez férkőzhessek (A sorrend nagyon fontos!) Az nem nagyon vigasztal engem, hogy valószínűleg mással is ezt tette. Közben nem veszi észre, hogy mennyi mindenről marad le. Aztán úgy érzi, hogy fásult és kiégett lesz. Akkor ki is a vesztes?
A megismerkedésünk alapján nyilván úgy gondoltad, hogy sikeres kezdést, konkrétan az első leveleid olvasását követően –a Te forgatókönyved szerint- nem jöhet más, csak -ahogyan Te nevezted- a közös élvezkedés. Ráadásul minél előbb. Felesleges az előkészítésre időt, energiát pocsékolni. Hiszen részedről teljesen nyilvánvaló volt, hogy minél előbb meg akartad tapasztalni azt a szokatlan szexuális játékot, ami a kettőnk közötti korkülönbségből adódóan következhetett volna. Téged ez annyira felvillanyozott, hogy elfeledkeztél arról az örök igazságról, hogy „nem a cél a legfontosabb, hanem az odavezető út.”
Nem akartad felvállalni az út megtételével járó fáradtságot, csak a cél lebegett a szemed előtt. Minél előbb kipróbálni, milyen lehet a velem való szexelés. Az, hogy nekem is akarnom kell az élvezkedést, valahogy kimaradt a gondolataidból. Biztosan fel sem merült Benned, hogy én miért ne akarnám, alig várom már, hogy valaki az ágyba vigyen? Lehet, hogy a „szövegemből” azt olvastad ki, hogy könnyen kapható, sokat tapasztalt nőstény vagyok. Aki elvárja, hogy a pasi második mondata az legyen: „Nos, Nálad vagy nálam?” Nem minden nap tesznek fel nekem pasik ilyen ajánlatot, főleg nem ilyen klassz hapsik, mint Te vagy. Mert az vagy, ez kétségtelen. Minden látszat ellenére, nekem ez kevés, Nekem ennél több kell. Nem akarok egy szexuális segédeszköz státuszába kerülni, amit akkor visz egy pasi az ágyába, amikor feltámad a gerjedelme. Nekem fontos lett volna, hogy figyelj rám, hogy győzzél meg arról, hogy milyen csodálatos élményben lesz részem, ha veled „szeretkezni” fogok és nem „élvezkedni”. Ez utóbbira megfelel a vibrátor is. Az sem kéri tőlem a lelkem. Te sem kérted tőlem, pedig akkor könnyebb lett volna odaadni a testem.
Igen, persze, nehéz munka valakinek a lelkébe férkőzni, de nem lehetetlen. Ráadásul, Neked minden képességed megvan hozzá. Magaddal szemben elkövetett bűn, hogy a képességedet kiaknázatlanul hagyod. Ehelyett csak csettintesz, és minden nő boldogan ugrik, hogy fekvő tangót járjon Veled. Aztán, amikor felkelsz az ágyból mert ennek is eljön az ideje, hamar rájössz, hogy csak a levegőt markoltad ismét, mert a táncpartnered a biológiai aktuson kívül semmire nem alkalmas. És ez neked kevés. Ismét csalódás, fásultság, kiábrándultság következik. Mindaddig, amíg újra nem lesz valaki, aki csak a csettintésedre vár. És Te újra megteszed, hogy elégtételt vegyél a sok, értelmetlennek bizonyult fekvőtangó után. Megint ugyanaz, ki tudja hányadszor! Te nem az ennivalót habzsolod, mint a kövér ember, amikor látja, hogy a mérleg újra többet mutat. A kudarc, a saját magába vetett hitének kudarca miatt újra tömi magába az ételt. Te az élvezkedést habzsolod. De minek? Amikor tudod, hogy már az sem az igazi, unalmas. Valami hiányzik? Pedig tudod, mi az!
Nem csettintgetni kell, hanem megnyerni, meghódítani a nőt, akiről tudod, hogy „üde elméje” van. Mert az fontos Neked, magad mondtad. Az üde elme üdesége csak akkor tartható fenn, ha nem közhelyekkel traktálják, vagy erőszakkal akarják rábírni az élvezkedésre. Ebben is különbözik az üde elme a nem üde elmétől.
Nagyon különleges voltál nekem. Elvarázsoltál a mondataiddal. Jó érzékkel adagoltad nekem a szellemi élményeket, amit én kellően méltányolok. Működött. Odáig minden szép és jó volt. Nem volt rossz, ugye? Menet közben rendkívül jó érzékkel és a hosszú évek gyakorlatából rájöttél, hogy ki lehet ebből a rajongásból valami másfajta örömöt, konkrétabban valami testi gyönyörűséget is hozni. Még ez ellen sem volt semmi kifogásom. Lehetett volna ez egy barátság, extrákkal. Nem egy ócska fekvőtangó, amit már annyiszor és annyi partnerrel eljártál, hogy igazából Te unod a legjobban.Jó lenne már végre egy keringő, egy rumba!
Ebben a helyzetben sokkal jobbra, értékesebbre számíthattunk volna. Gyönyör a testnek, gyönyör az elmének. Ez az igazi boldogság, amiről álmodunk. Olyan ritkán éljük meg, mert lustaságból, nemtörődésből elmegyünk a lehetőség mellett. Mint ahogy Te is!
De kezdtem gyanakodni, hogy a folytatás már talán nem lesz annyira éteri. Amikor feltetted a kérdést, hogy milyen az a fő alkotó elemem, amit a lábam között mindig magammal hordok, akkor egy pillanat alatt vettem el Tőled az addig képzeletben kiosztott összes piros pontot. Ha korábban ezt a kérdést egy olyan férfi tette fel, akit életemben soha nem láttam, nem értem hozzá, és ő se hozzám, szóval azt elküldtem melegebb éghajlatra. Veled ezt nem tettem. Azt gondoltam, nem, Te nem lehetsz ennyire szimpla, ennyire igénytelen.
Az ókori, értékesnek látszó papirusztekercset, aminek Téged tartottalak, eleinte örömmel bontogattam. Aztán kiderült, nagyon kurta volt a tekercs. Egyszerre csak kifogytak belőle az értékes kincsek, és már csak homok szóródott ki. Olyan, mint bármelyik gyorséttermi zacskóból, amelyet sokszor megpörgetett az utcai szél.
Nagyon szomorú voltam, csalódott. Nem akartam elhinni, hogy ugyanaz a személy írta az időnként már trágárságba hajló, sablon mondatokat, mint aki papírra vetette a korábbi, igazgyöngyként guruló szavakat. Aki elfelejtett szólni, amikor órákat vártam rá, az első személyes randevúnkra, mint kiderült, hiába. „Kit érdekel? Az élvezkedés elhalasztva, akkor mi is a probléma?”
Nálam erre a hozzáállásra a keret: „egyszer”, és Te kimerítetted a keretet!
Az üde elmém nem díjazza ezt a hozzáállást. Még egy klassz, tehetséggel megáldott/megvert pasi esetében sem.
Fájt, de nem hozhattam mást döntést, mint amit megírtam Neked.
Nem tudom mikor jön el értem a Kaszás. Nem tudom gyakorolni fogja-e azt a kegyet, hogy megnyom egy gombot, és lepereghet előttem egy összeállítás életem legjobb pillanatairól. Amit még végignézhetek. Mint ahogy a vetélkedő-műsorokban teszik, amikor a vesztes kilép a játéktérről. Mielőtt elhagyom az életnek nevezett színpadot, jó lenne látni, érezni, milyen örömökben volt részem. Amiről sokszor csak utólag vagy soha nem tudtam, hogy öröm, boldogság volt. Szerintem ebben a filmben röpke pillanatokra Te is benne leszel. Általad megélhettem, hogy attól, hogy valaki pasinak jó, még akár lelke is lehet. És én abban a kegyben részesültem, hogy pillangósóhajtásnyi időre megtapasztalhattam. A tehetségét, amivel nekem örömet szerzett. Én még sokszor szerettem volna átélni ezt az nem mindennapi élményt. De már erre nem kaptam alkalmat. Te nem tetted lehetővé, mert az agyad helyett másik testrészed vette át az irányítást feletted. Ez viszont már a Te életed, a Te filmed.
Amikor a film véget ér, nem tiltakozom a Kaszásnál, boldogan hagyom el a színpadot. Adtam és kaptam vidámságot, törődést, szerelmet, szeretetet. Élveztem az élet minden pillanatát. Amikor kell, elmegyek. A vörös drapéria összecsapódik mögöttem.
Mi ebből a tanulság? Azt hiszem semmi. Nekem viszont könnyebb lett a lelkem! Remélem, majd újra fog tudni szárnyalni.
Legyen ebben neked is minél előbb részed!
Üdvözlettel: Timi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: