Drága Mindenki!
Én a világnak még csak egy picinyke teremtménye vagyok. Gondolkodni, írni még nem tudok. Az én csodálatos szüleim azonban képesek arra, hogy a gondolataimat a következő mondatokban tolmácsolják helyettem.
Először is a köszönetem és a hálám az, ami Önöket illeti. Köszönet mindazért, amit tettek értem, velem. Segítettek nekem abban, hogy életem legnehezebb napjain szerencsésen túljussak. Önök voltak azok, akik minden erejükkel, gyöngédségükkel azon voltak, hogy úgy érezzem: még mindig Anyukám meleg, biztonságot adó méhében vagyok. Ahonnan a vártnál hamarabb, mindössze 1 kg-osa kellett előjönnöm. Így nekem van egy igazi Anyukám, és van még néhány Pót-Anyukám. Már csak ezért is szerencsésnek tarthatom magam. Most, hogy elvisznek engem másik Pót-Anyukákhoz, egyik szemem sír, a másik nevet. Kicsit fáj, hogy itt kell hagynom azt a kuckót, azt a helyet, amelyik ezekben a nehéz napokban az otthonom volt. De örül a szívem, nevet a másik szemem, mert az Önökkel közösen vívott csatát megnyertük. Felsőbb osztályba léphetek! És nekem ez maga a csoda!
Ha megnövök és felnőtt leszek, ismerni fogom a szüleimtől annak az időszaknak a történetét, amit itt töltöttem. És Önöket, akik nélkül ezt a harcot nekem egyedül kellett volna megvívnom. Igyekszem majd értékes emberré válni. Olyanná, aki másoknak, máshol vissza fogja tudni annak egy részét, amit itt, Önöktől kapott. Nem tudom zenész, orvos vagy festő leszek. Lényegében nem számít. Csak az a fontos, hogy képes legyek adni másoknak. Törődést, szeretetet, gondoskodást. Úgy, mint ahogy azt Önök tették és teszik a nap minden órájában.
Ehhez kívánok Önöknek sok erőt, boldogságot!
Örök hálával az Önök egyik volt páciense
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: